?>
felújítás_hokedli
Felújítás

Felújítás: Kredenc

Emlékeztek még nagyanyáink konyhaszekrényeire, a zöld-vajszínű, mindent elnyelő bútorokra? Én biztosan, mert három darab is a felújításomra vár/t. Természetesen mindegyik különböző stílusú és állapotú, más-más funkcióval, hogy biztosan jól megdolgoztassanak.

A levendulás kredenc felújítása

A levendulás kredenc egy panzióban folytatja majd új életét régi funkciójában, korhű környezetben, hagyományos parasztbútorok, régiségek között. Csak a ruhája lesz más. De milyen legyen? – tettem fel a kérdést. A tulajdonosa elég óvatos volt, ám szerencsére nem csak a szokásos fehéret kérte – ami hihetetlen módon a legtöbb réteget igénylő szín –, hanem kikutyultunk egy halvány pasztellbézst az Autentico Cafe au lait és Bright white keverékéből.

Mivel testközelből, lecsupaszítva még nem találkoztam ezzel a szekrénytípussal, fogalmam sem volt, hogy az ajtók nem fából készülnek, (itt jött néminemű sokk), s ezért a csiszolás, hőlégfúvózás csak a felszínt érinthette. No, nem baj, megoldottam az egyenetlenségeket egy kis fatapaszolással. Hála Istennek a fiókoknál egy kis ideig azért gyönyörködhettem fafelületben is, majd ők is csatlakoztak az ajtókhoz, egységessé téve a családot.

A felújítás egyik „kelléke” a díszítés

A díszítés alapmotívumát a panzió neve, a korábban említett csodaszép virág, a levendula adta. Mivel van ilyen stencilem is, részleges kitakarásokkal felvittem a kívánt mintát és a szöveget a felületre. Ehhez nemcsak festéket, hanem 3d pasztát is használtam, hogy meg lehessen tapogatni a virágot vagy a feliratokat. (Ezt a technikát különösen kedvelem.)

Sajnos a téli hideg és a garázsban tárolás miatt a kevésbé mobilis szekrényalap felújítása még hátra van, ugyanis a mozdítható elemeket a műhelyben, a többit általában a bútor végső helyén szoktam lefesteni. Ebben az esetben a helyszín Boldogkőváralján lesz, s mivel ez túl messze van tőlem, kerestünk egy köztes „felújítás-megállót”.  Onnan 1-2 hét múlva – amikorra a záróréteg a felületen strapabíróra kikeményedik – már szállítható lesz minden.

Extra felújítás Silvelie decor módra

Persze nem csak a kredencet kellett lefestenem. A többi munkaórát

  • 1 tárolópaddal,
  • 4 hokedlivel és
  • 1 asztallal töltöttem.

Az alkotói folyamat jó ideig tartott, de nagyon megérte a végeredmény. Igazi gyönyörűség született.

Nézd csak! (Amint teljesen készen lesz a kollekció, teszek még fel képeket.)

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is. Kövess a Facebook- és az Instagram-oldalamon is, hogy ne maradj le a többi felújításomról sem. Ha neked is segíthetek, keress meg nyugodtan.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűtípus méretezése
Kontraszt