?>
Kreatív Énidő Klub
Kulissza

Kreatív Énidő Klub

De régen is volt, amikor szabadon, egymás társaságában megtartottuk az első Kreatív Énidő Klubot, ahol az Autentico krétacsalád termékeivel kezdtünk el ismerkedni.

Aranyosak voltak együtt, sokat nevettünk, élveztük egymás társaságát. Nagyon hiányzott mindez. Éppen ezért alig vártam, hogy újra megnyissam az immár vintage stílusúra hangolt kiskapumat.

Mutasd meg a kreatív énedet!

Célom olyan technikák megtanítása a résztvevőkkel, amivel otthonukat szebbé varázsolhatják, a saját ízlésükre igazíthatják. Hiszen legtöbbször a kiegészítők mutatják meg, milyenek vagyunk valójában, mi teszi teljessé a rólunk alkotott képet, milyen körülmények között érezzük jól magunkat.

Úgy döntöttem, minden alkalomra fogok készíteni egy mintadarabot, hogy az érdeklődők láthassák, mire jelentkeznek.Nem kellett sokat törni a fejem az elsőn.

Gomb a kabáthoz

Egy, a szívemnek kedves rózsás szalvéta volt a gomb a kabáthoz. Az Autentico decoupage ragasztójának segítségével nem csak díszt szerettem volna készíteni, hanem olyan tárgyat, amit használni is lehet a hétköznapokban. Így esett a választás egy kerek, mintás edényalátétre, ami így mind a két oldalán használható, valamint egy minden háztartásban fellelhető befőttesüvegre.

Az egyiket öregbítettem, mintha régi lenne, a másik megmaradt újnak. Csak hogy lássák, milyen egyéb kreatív lehetőség közül lehet választani. Külön megjegyeztem a posztomban, hogy rengeteg mintám van, nem kell ragaszkodni a nekem tetszőhöz. Mindezt azért fontos jelezni, hogy azok is csatlakozhassanak hozzánk, akiktől távol áll az igazi vintage stílus.

Ahogy a fényképeimen látható, valakinek a biciklis, másnak a cicás szalvéta dobogtatta meg a szívét.

Felnőttként is lehetsz kreatív

Jó érzés tanítani felnőtteket, mert igazi mintadiákok. Amíg az egyiküknek magyarázok, a többiek abbahagyják a munkát, figyelnek, kérdeznek. Látszik, hogy komolyan vesznek, és hogy később hasznosítani akarják ezt a tudást.

Közöttük olyan is van, akinek csak itt van ideje alkotni, ezért jön hozzám. Más pedig csak jól akarja érezni magát, megnyugtatja a közösség, a kreatív kézműveskedés. Ez is volt a célom, hogy kicsit kiragadjak mindenkit a hétköznapi mókuskerékből. Jól esik feltöltődni, nem igaz?

Ezek a foglalkozások 1-2 órásak, de ha valaki később tud csak csatlakozni, nem probléma, vele is végig veszünk mindent, senki sem megy haza üres kézzel. Ugyanis természetesen mindenki hazaviheti a kész művét, műveit.

Gyere el te is!

Szeretem a változatosságot, szeretem az évszakoknak megfelelően dekorálni otthonunkat. Gondolom, Te is így vagy ezzel. Éppen ezért igyekszem aktualizálni a klub témáját. A rózsa utáni foglalkozásunkon például tengerparti hangulatú ajtódísz készült. Most csütörtökön – többek kérésére – álomfogóval fogjuk dekorálni otthonunkat.

Szólj a barátnődnek, rokonodnak, töltsünk el közösen egy szuper hangulatú, családias délutánt! Szeretettel várlak! Vagy ha most nem érsz rá, kövesd figyelemmel a Facebook vagy Instagramm oldalamat, nehogy lemaradj valamelyik workshopomról!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűtípus méretezése
Kontraszt